Tavaly október első hétvégéjén még javában tombolt az indián nyár, nálunk volt a Suzukitól kapott teszt motor, kézenfekvő volt egy rövidebb túra teljesítése. Ezúttal Albertirsáról indultunk két motorral négyen. A „létszám stopot” nem mi hirdettük, ennyi jelentkező gyűlt össze. Ede itt mutatta be hivatalosan, első ízben új motorját a Motour köreiben. A reggeli indulás délelőttre tolódott, de nem hajtott minket semmi, a leküzdeni kívánt távolság néhány száz kilométerre korlátozódott. A 4-es úton tankoltunk, és Szolnok felé vettük az irányt. A ceglédberceli lehajtó után azonban meg kellett állnunk, mert az előttünk haladó gépkocsi letért az útról és a szántóföldön állt meg a feje tetején. A hivatalos szervek megérkezéséig sikerült az édesanyát és fiát a kocsiból kimenteni. A mentők, rendőrség, tűzoltók intézkedése nyomán nem kellett sokáig maradnunk, megvártuk míg a mentő útnak indul, felhívtuk a hozzátartozókat, hogy melyik kórházban találják Szolnok-Rákóczifalva család tagjaikat. A látottaktól megváltozott a hangulat, a motornak sem kellett olyan gyorsan mennie onnantól. Egy ilyen esemény nagyon megváltoztatja az ember viselkedését az úton. Utólag visszagondolva sokkal lassabban gyűrtük le a távot, mint egyébként szoktuk. 
Az uticél Rákóczifalva volt, Szolnok után néhány kilométerre. Az elgondolásunk az volt, hogy gyorsan megnézzük a Macimúzeumot, majd Szolnokon ebédelünk és körül nézünk a városban. A Macimúzeumot megtaláltuk, csak kétszer mentünk el az útszéli tábla mellett. A régi házban berendezett múzeum magán kézben van és több száz játék maci látható régi bútorokon ülve, vagy vitrinekben. A nagy ötlet nem ebben rejlik, hanem az öltözékekben. Sok maci nagyon hasonlít egymásra -állítólag nincs két ugyanolyan-, de a ruhájuk különböző korokra, történelmi vagy sport eseményekre emlékeztettek. Láthattuk Mátyás királyt, a négy testőrt, a Vasas vízilabda macijait, a legkisebbtől a legnagyobbig, legöregebbtől napjainkig. A ruhák varrását egy idős néni kezdte, de színházi jelmeztervező is besegített a hét vezérrel, István királlyal és Gizella királynéval. A múzeum kezdeményezésére utazó macik járják a világot és a felkért személyek a világ különböző pontjain fényképet készítenek útjukról, és a macik útlevelében feltüntetik, hogy merre jártak.
Számunkra kicsit zavaró volt, hogy a mackók mellett más kiállítási témákat is megjelenítenek, mert azok szervesen nem kapcsolódnak a játékokhoz. A bútorok és macik összhangja nagyon jó, de a színész portré és a kórházi műszerek keveredése az egzotikus hüllőkkel már nem annyira tiszta. A macik megérik az 500.- Ft-os felnőtt belépőt, az előzőek fényében is.
A mackók után a kiállítást üzemeltetők felajánlották, hogy nézzük meg a közelben lévő egzotikus madarakat bemutató gyűjteményt is, de az éhség erősebbnek bizonyult. Az indulást akadályozta, hogy a térről akkor indult a helyi hagyományőrző egyesület szüreti lovas felvonulása. Úgy döntöttünk megvárjuk míg elmennek, aztán indulunk csak vissza. Szolnok helyett, a város szélén épült hipermarket éttermében (nem Tesco!) ültünk le kora délutáni étkezésre. Innen a belvárosba Ede motorjával mentünk, ők átültek a teszt motorra, hogy tudjunk miről beszélgetni későbbi sétánk során.
Szolnokra felkészültünk, több látnivalót előre kinéztünk. A városba érve a központ felé vettük az irányt, majd az ide-oda nézelődés, keresgélés hatására bemotoroztunk a főtérre. Áthaladván ezen területen, a másik oldalon leparkoltunk. Sétára és kávéra vágytunk. A sétánk alatt derült ki, hogy a behajtani tilos táblát igen csak elnéztük. A kávé és fagylalt, majd fényképezés után, a motorok mellett állva tudtuk meg -a helyi taxitársaság prominens képviselője jóvoltából-, hogy a taxi droszton állunk. Felettébb érdekes és magas nívójú, mély tartalommal bíró beszélgetés alakult ki közöttünk. Ugyanis amikor megérkeztünk már ott állt két taxi, akiket nem zavart a két motor. Abból az irányból ahonnan mi jöttünk, a taxi állomást jelző táblát hátulról nem ismertük fel. Megemlítettük, hogy akár felállhatunk volna a járdára is, de éppen indulunk és a „jószívű marasztalásért” hálát rebegtünk, MI elköszöntünk és tovább gurultunk.
Szolnok vasút történeti emlékei között talán legjelentősebb az Indóház. Az 1874-ben átadott épületben nemzetünk nagyjai közül többen is megfordultak az évek során, mégis felújítása után elhagyatott, üresen álló épület maradt mára. Látogatni nem lehet, mi is a „csöves” bejárón keresztül tudtunk csak közelebb menni. Sajnálatos, hogy egy ilyen épület így megy tönkre. Visszaültünk a motorokra és hazafelé vettük az irányt.
Ezzel a rövid gurulással befejeztük a 2011-es túra szezont. A túra során készült fényképek megtekinthetők a Galériában.

Szöveg: Hajnal, Buny

Kép: Ede, Eszter, Buny