Enduro robogó, ez a jelzős szerkezet a Honda újdonságát takarja, amire nagy szükség volt. Már a Honda szemszögéből nézve a dolgot. Az NC sorozatban szereplő „D” betűvel jelzett modell az idei évtől már egész pofás, de a luxus túra robogók piacán szereplő Burgman 650 ellen nem sok esélye, a sport robogók között meg ott van a Tmax a Yamahától, ami szintén nehezen billenthető ki vezető pozíciójából abban a szegmensben. Valami új kell ide!
Mi lenne, ha enduro vért csörgedeztetnénk egy robogóba? A formaterv kitűnően sikerült, az erőforrás és a hajtáslánc már megvolt az NC-nél, tehát irány a piac, és foglaljuk el ezt a mezőt a robogók piacán.
Valószínűleg így gondolkodtak a Hondánál, amikor irigykedve nézték a két rivális eladási statisztikáit. Persze ez csak az én elméletem, és még az is lehet, hogy az idő igazolja majd ennek a szegmensnek a létjogosultságát, de egyelőre még barátkozom a jelenséggel.
Adva van egy sikeres külcsín, amivel a Crosstourer és a Crossrunner valamint a további „X” verziók rendelkeznek. Ezen jegyek adaptálása és ötvözése a robogókra jellemző tulajdonságokkal jól sikerült. Szép a küllős kerék, a hátsó lengőkar, a fordított első villa, a szélterelő és a fém betétek az oldal paneleken vagy a karter védő.
Aztán itt vége is a hagyományos jellemzőknek, szemből már egy másik generáció igényeit kiszolgáló „Transformers” megjelenés köszön vissza LED fényszóróval. Lehet ezen fanyalogni, de tény, hogy valamivel meg kéne szólítani a fiatalabb generációt is. Ennek ellentmond, amikor a Marvel feliratos pizsamában előkerülő 19 éves fiatalember álomittasan azt mondja: Ez ronda!
Persze nem annyira elrugaszkodott ez a formaterv, aki látta a 40-es korosztályból, mind üléspróbát akart venni, és kapcsolgatni, nyomogatni, mint valami ősrégi Atari videojátékot. Akkor ennyit a saját tapasztalatokról, a hogyan tegyük vonzóvá a motorozást a fiatalok körében fejezetből. 🙂 Ezek után az a kérdés, hogy a közel négy milliós vételár el tudja-e téríteni a közönséget a konkurenciától, vagy házon belül a jóval olcsóbb NC 750 X DCT modelltől, ha már önműködő váltós motorról beszélünk.
A burkolat széles, ezt akkor vesszük csak észre, ha a nyeregben ülünk és mindkét lábunkat szeretnénk – 175 cm test magasságnál – teli talppal a földön tartani. Ez csak úgy megy, ha a nyereg első csücskére ülünk, és az első lábtartó trepni mögött tesszük le a lábunkat. Aztán indulás után hátra kell csúszni a nyeregben, hogy kényelmesen előre nyújtva a lábunkat haladjunk. A hosszú első lábtartó „lemez” magasra került, ezért a túra endurokon megszokott kényelmes térdszögtől el kell búcsúzni.
Hosszútávon itt tartva a lábam, olyan érzésem volt, mintha éppen most készülnék a két térdem között jógásan előrehajolni. Az ülésre merőleges felsőtesttel így utazni ilyen puhányoknak, mint én, nem túl kényelmes.
A nyereg megfelelő szélességű, a magasabbra helyezett utas ülésen helyet foglalva, a kihajtható lábtartó trepniken 160 cm magasság felett hasonló érzése van az utasnak, mint a vezetőnek elől. Különbség, hogy hátulról nincs lehetőség feltámasztani a lábat kinyújtott helyzetben.
Az idom és a kis plexi megfelelő védelmet nyújt a menetszéllel szemben. A magasságban állítható szélvédő mögött függőlegesen elhelyezett, kontinenseket átszelő motorokra jellemző műszerfal tájékoztat minden fontos adatról. Stílusos megoldás, a gombok kesztyűben is könnyen kezelhetőek, a folyadékkristályos kijelző felett és alatta kaptak helyet az ikonos visszajelzőlámpák, de külön egységben a kónuszos alu kormány lefogatójáról is kapunk tájékoztatást, de minek?
A váltó aktuális fokozata a nagy kijelzőn folyamatosan megjelenik, ez alatt vagy fölött az ellenőrző lámpasoron helyet kaphatott volna a másik három visszajelző is, ezért nem értem a kormányra kihelyezett plusz tájékoztató egységet. A helyére fel lehetne szerelni a GPS-t, vagy az okostelefont. Itt a kevesebb többet jelentene. A kerék méreteket jól eltalálták, a 17-es első és a 15-ös hátsó gumikon nincsenek robogós allűrök, jó az egyenes futás, kanyarban is stabil marad alattunk a motor.
A fékekre sem lehet panasz, csendben végzik a dolgukat, az első dupla tárcsafékkel és az ABS rendszerrel, a kipörgésgátlóval még rutintalanabbak is biztonságban érezhetik magukat, akár terepen is. A kocsisorok között nehézkes a manőverezés, de ez inkább csak megszokást igényel.
Az erőforrás már ismerős más Honda modellekből, itt is teszi a dolgát, a teljesítmény leadás egyenletes, a DCT váltó a burkolatok miatt alig hallhatóan vált. A fogyasztása 4,1 liter volt 100 km-re. Az értéket országúti, autópálya és városi, vegyes forgalmi viszonyok között mértem „D” fokozatban. Ebben biztos lekörözi nagy konkurenseit, azok ennél néhány decivel többet fogyasztanak.
Ha ebből a szemszögből nézzük, akad félnivalója a konkurenciának. Ha a hátsó kerék hajtására használt lánc burkolatát nézem, akkor két dolog jutott az eszembe. Az első a lánc ápolására alul szabadon hagyott kb. 20 cm, biztos értékelni fogják a tulajdonosok. Majd felötlött bennem, hogy a 70-es, 80-as években a teljesen tokozott láncok egész sokáig bírták az MZ-n és a Jawan.
Ezt mindkét márka a tereptapasztalataira építve honosította meg az utcai motorokon. Ha már enduro robogó, lehetett volna zárt a rendszer, vagy fogasszíjat használni meghajtásra. Csak a terep viszonyok között előforduló szennyeződések miatt. 🙂
Az biztos, hogy a gyári kiegészítők, és az erre specializálódott gyártók kollekciói már készen állnak az egyedi igények kiszolgálására.Az új „osztály első” megnyitotta az utat a nagy robogóknak a terepen is, most már a vásárlókon a sor, hogy bizonyítsák, jól kalkulált a Honda az X-ADV bevezetésével.
Szöveg és kép: Buny