Honda Forza 125 teszt – 2020

Eddigi tapasztalataim alapján a 125-ös géposztály egy kiváló közlekedési eszköz a városban, akár közeli ingázásra is, de a gyorsforgalmi utak kihívásainak nem sok modell felel meg. Talán az egyetlen üde színfolt volt az elmúlt években a PCX, ami képes volt az autóúton is megállni a helyét.

Arra alapozom mindezt, hogy ezeknek a motoroknak valóban be kéne tölteniük azt a szerepet, amit szántak nekik, azaz eljuttatni a vezetőt A-ból B-be kis ráfordítási költséggel, kényelmesen.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Mivel az ország 80 %-a vidéken lakik, és nem adódik mindenkinek közvetlen a szomszéd utcában munkalehetőség, – megkockáztatom az eretnek gondolatot – hogy kiváló megoldást kínálnának ezek a motorok ingázásra, főleg egy robogó testébe bújva. Kezdődik mindez az egyszerű modellekkel, ahol a napi használat kiszolgálása a cél, és végződik ott, ahová most a Honda besorolta a Forza 125-öt. Ez itt az elit klub a legkisebb rendszámos robogók armadájában, mert igény van rá. Már a 300-as kialakításával is hasonló volt a cél, de most egy szinttel alatta is megcsinálták ugyanazt. A kialakítás nem változott, a műszerfal, a rekeszek vagy éppen a világító testek megszólalásig hasonlítanak a nagyobb változatéra.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Némi aggódás vett erőt rajtam, hogy itt ez a szép motor, de igazán hol fogom használni? Az ingázás napi szinten nálam 120 kilométernél kezdődik, de nem szeretném hanyagolni a gyorsforgalmi utakat, hiszen azok elkerülik a városokat, tehát a reggeli és délutáni forgalomban sem állják utamat kereszteződésekbe telepített forgalomirányító fényjelző készülékek. A kritikus sebességhatár szerintem 100-nál van, mert ezzel a sebességgel a kamionok 95-re felhúzott elektronikája már éppen leküzdhető. Ha ennél nagyobb utazó sebességre képes a jármű, akkor csak nyertünk vele. Tehát ezekkel a dilemmákkal a fejemben ültem fel a Forza 125 nyergébe, hogy egy 125-ös luxus robogóval faljam a kilométereket napokon át.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Kiindulási alapom a PCX gyorsasága volt, így bátran felhajtottam a 4-es autóútra, mivel ez a motor pont 2 kW-tal (2,68 lóerő) nagyobb teljesítményre képes. Meghúztam a gázt, és meglepetten tapasztaltam, hogy hamar elértük a 100 km/órás sebességet. Volt még lehetőség fordítani a gázkaron, ezért tovább gyorsultam. A következő állomás 110-nél volt. Ekkor már 9000-es értéket mutat a fordulatszámmérő, de még nincs vége. Az Üllő és Gomba közötti emelkedőn is szépen tartotta a sebességét, bár ekkor már csak a gumi markolat lett volna képes elfordulni a gázkaron. Felértem a dombtetőre és annyira elégedett voltam a kicsike teljesítményével, hogy a fene se bánta, ha a belső sávban elhúznak mellettem.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Két nap ingáztam így, amikor nagy levegőt véve felmerészkedtem az M5-ös autópályára. A buszoknak ott elég a 100-110, akkor én is elmotorozok a külső sávban. Maximum majd többet várok egy-egy előzésnél a lassabb járművek mögött. Jött is a megmérettetés, haladok a kamion mellett a belső sávban 110-zel, amikor látom a tükörben feltűnni az éles-hideg-fehér fényt. Jön a belső sávra bérletet váltott vállalati cirkáló, én meg húzom a gázt, hogy beférjek a teherautó elé.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Gyorsul alattam a motor, nyilván a vehemencia már nem oly nagy, mint álló helyből, de azért gyorsulunk. A tükörbe tekingetéssel voltam elfoglalva és a forgalmi helyzettel, ezért csak a szélső sávba visszatérve pillantottam a sebességmérőre, ami 124 km/órát mutatott. Hagytam még menni, de itt megállt a mutató és nem mozdult feljebb. Sík úton tartotta ezt a sebességet, de ekkor már elhagyta a 10000-es számot a jobb oldali mutató, de még nem voltunk pirosban.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Elég jól forog a kicsike. Beérve a városba, az autók között előre lehet haladni a lámpáig, onnan a start-stop rendszert használva is ki lehet lőni. Ennyit röviden a menet dinamikáról, a futómű kitűnően helyt áll, még rosszabb felületű szakaszokon sem éreztem, hogy elérte volna a határait. Persze rutinból ilyen részeken visszább vettem a sebességet, nem mintha nem bíztam volna az ABS rendszerrel szerelt fékberendezésben. Összegezve a menet tapasztalatokat, kifejezetten pozitív kép alakult ki bennem a masináról.

Honda Forza 125 -2020 teszt

A katartikus élményt tovább fokozta, hogy az ülés alatt kialakított tárolórekesz mérete két teljes sisakot és még némi poggyászt képes elnyelni, a hab a tortán a gyári hátsó doboz, és a cseresznye a habra, a műszerfal alatti rekesz, ahol a beépített csatlakozóval a mobil telefon töltése is megoldható. A kulcs nélküli indítás és az elektromosan állítható szélvédő fokozza a pozitív összképet.

Honda Forza 125 -2020 teszt

A fogyasztási értékek a hajtós szakaszok ellenére sem magasak, nálam a teszt időszak alatt átlag 2,6 liter benzin fogyott 100 km-re. Talán most következik a legrosszabb hír, hogy az elit klubba lépésért bizony áldozatokat kell hozni. Ezt a legegyszerűbb megoldást választva, úgy oldották meg, hogy 1.829.000,- Ft-ra lőtték be az árat (2020. szeptember). Ha a konkurenciát nézem, ilyen felszereltséget nem kínálnak a kategóriában, viszont közelítenek ehhez a vételárhoz.

Honda Forza 125 -2020 teszt

Ha tehát valaki egy felső kategóriás 125-ös robogóra vágyik, menjen el egy Honda kereskedésbe, és próbáljon ki egy NSS 125-ös Forzát. A matt metál vörös fényezés a LED-es lámpákkal vitte a pálmát. Így nem nehéz kitalálni, hogy nálam az év teszt motorja díjat ki kapja. Ja, ha egy Monkey-val világ körüli útra indulnak, akkor a Forzával neki lehetne vági Európának, nem?

Szöveg és kép: Buny

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes