Kézenfekvő volt, hogy a kihalt japán cruiser-chopper armada által hagyott szabad piacot előbb-utóbb valaki újra hódítja. A tavaly próbált 500-as Rebel formaterve mindenkinél nagyon bejött, kortól, nemtől és érdeklődési körtől függetlenül. A fejlesztő gárda a Hondánál ekkor már csak az utolsó simításokat végezte, az idén bemutatott CMX 1100 Rebel modellen, hogy kitöltse azt a bizonyos piaci űrt.
Kezdjük egy történettel, és érthetővé válik miért olvadtam el ettől a motortól.
Valamikor az 1990-es évek elején, amikor már elérhetőek voltak a „nyugati“ motorok, de még a felnőtt életem kezdeti problémáinak megoldásával voltam elfoglalva (család, ház, gyerek), megfogadtam és hangoztattam, hogy egyszer, ha elég öreg leszek, akkor veszek egy „rohadt nagy choppert“, és azzal fogok komótosan vonulni Európa útjain.
Időközben ültem elég sok motoron, változott a véleményem néhány dologgal kapcsolatban, mégis az utóbbi időben egyre többször jut eszembe az akkoriban magamnak tett ígéret. Most itt ezt a mesét felfüggesztem, hogy a végén értelmet nyerjen ez a rövid bevezetés.
Végignézve a jelenlegi kínálatot, feltűnik, hogy az amerikai gyártókon kívül egyedül a Kawasaki ajánl középkategóriás cruiser modellt. Az A2 kategóriához igazodva a Honda a „kis“ Rebel-lel csábítja a stílus iránt fogékony vásárlókat.
Most már nyugodtan leírhatom, hogy „kicsi“, mert megérkezett az 1100-as testvér, megjelenésében nagyon hasonlít egymásra a két modell. Mégis a nagy Rebel az általam az 500-as szérián kritizált részek módosításával készül, és egy igazán szépen kivitelezett, stílusos motort sikerült ebből az alapból kihozni.
Elsőre nézzük az erőforrást, amit a menetpróba alapján úgy jellemeznék, hogy egy power cruiser erőforrása.
Az Africa Twin kapcsán megismert blokk újrafésülésével értek el egy teljesen más karaktert. Ugyan nincs 100 lóerő feletti teljesítmény, de az alsó és középső fordulatszám tartományban olyan nyomatékot produkál, amitől az ember úgy érzi, ennek soha nincs vége. A névleges teljesítmény 87 lóerő 7000-es fordulaton, de nem emlékszem rá, hogy alattam elforgott volna odáig a motor. A hely és a sebességkorlátok szigorú betartása miatt csak. 🙂
A 98 Nm-es maximális forgatónyomatékot 4750 fordulat/percnél szolgáltatja a blokk, de a hétköznapokban ezt se nagyon fogjuk kihasználni, mert az autópálya tempót már 4300-as fordulatszámnál szépen tartja a sebességtartó automatika. Így könnyű jobb kézzel köszöngetni az előzékeny autósoknak. A tesztmotor DCT váltós, a sebesség váltás hiánya abszolút nem zavart, sőt ezt a megoldást az utóbbi évek egyik legnagyobb találmányának tartom. Ha valaki azt mondja nem való ez egy ilyen „macsó“ géphez, az se aggódjon, hagyományos váltóval is kapható ez a modell.
A motor a városi csordogálásban is partner, de nem jön zavarba az autópályás száguldástól és az országúti gyorsít, lassít, gyorsít, előz kihívásoktól sem. A vezérlési térképek közül legtöbbet az alap beállítást használtam, esősre szerencsére nem kellett váltani, saját beállításokat a rövid együtt töltött idő miatt nem programoztam, és a sportos stílusra is csak egyszer kíváncsiságból kapcsoltam. Na, akkor aztán megy, eltolva a váltást a fordulatszám tartományban, és lehet kapaszkodni a kormányba, talppal a lábtartóba, míg a kipufogójából mély hangok törnek elő.
Megfigyeltem, hogy az Africa Twin az indító gomb egy érintésére azonnal életre kel, de ebben a verzióban kicsit kivár, mint a versenymotoroknál, ahol olyan nagy a kompresszió, amit kicsit nehezebben gyűrne le az önindító. Azért biztosak lehetünk benne, ha egy másodpercig nyomva tartjuk, a motor életre kel és szépen jár. A fogyasztás országúti cirkálás során 4,7 literre jött ki, autópálya-országút-város kombinációban 5,4 litert mértem. Hiába, idom nélkül lehet feszülni a szélben.
Az utolsó fokozatban közbeszól az elektronika, így a teljes fordulatszám itt nem használható ki, de elég ahhoz, hogy a közúton engedélyezett legnagyobb sebességhatárt véletlenül se tudjuk 30 %-kal túllépni.
A blokk mellett igen fontos a váz és a rugózó elemek viselkedése menet közben. Ebben a körben is sikerült hozni a legjobb kompromisszumot. A feszesre hangolt csillapító elemek kellően sportos visszajelzést adnak, mégsem bántóan kemények, ha rosszabb felületű úton haladnunk. Pesten a Gyömrői út, vagy egy vidéki harmad rendű úton szeretnénk egy kicsit lágyabbat, de ettől függetlenül nincs elpattogás vagy „táncolás“.
Igazából jó minőségű, aszfalt utakat szereti, de egy sportos custom géptől mi mást várnánk? A csillapító elemek határait nem értem el. Az első villa, a motoron ülve jól látható széles kifliben, „lapos“ villaszöggel gyönyörködtet, az épített motorokra emlékeztet. A hátsó gátlók, a tartállyal inkább sportos csupasz motorokra voltak jellemzőek eddig, de a Rebel-en sem mutatnak rosszul, sőt. A kormány kiemelt, túrás hátrahajlással, de őrzi a „dragbar“ érzést is.
A lábtartók kicsit előre toltak, de csak annyira, hogy a térd éppen feljebb legyen, mint a csípő, és a lábszár függőlegesen helyezkedjen el a sportos jelleg hangsúlyozása érdekében. Az ülés kellően széles és kemény. Az előző tesztben szereplő Africa Twin alacsony üléséhez képest sokkal kényelmesebb hosszú távon, azonban utána átülve egy zselésre, jól érezhető min tudnék fejleszteni. Az utas ülést hanyagoljuk, így voltak ezzel a gyárban is, mutatóba tettek fel valamit.
Az alábbi válaszokat kaptam a kipróbálási ajánlatomra:
– Nem találtak ennél a karúszónál komolyabb dolgot?
– Távolsági buszokon komolyabb párnát adnak alváshoz.
– Úgy néz ki, mintha egy kocsiból kivettek volna egy fejtámlát.
Ezek után letettem a páros motorozásról, pedig szívesen vágtam volna neki a naplementének utassal.
Első ránézésre hiányoltam a dupla tárcsa féket az első kerékről, de a nagy átmérővel rendelkező első és a kisebb hátsó szimpla megoldás is tökéletesen megfelelt. Az elektronikai segítség a fékeket sem kerüli el, az ABS rendszer biztonságos megállást garantál. A további elektromos beavatkozásra hivatott megoldások közül a kipörgésgátló észrevétlen dolgozik, visszajelzője csak akkor gyullad ki, ha kanyarban hirtelen odahúzzuk neki és meglódul. Egy picit érezni, hogy elindul a hátulja, de közbeszól a „rendszer“, és kiegyenesedik minden.
Alaphelyzetben a motorfék, a kipörgésgátló és a teljesítmény sem teljes, annak kiaknázására a felhasználói beállítások (user) adnak lehetőséget. Esős körülmények között minden olyat visszavesz, ami bizonytalan tapadást idézhet elő, és a kipörgésgátló azonnal beavatkozik a legkisebb csúszás jelre.
A műszerfalba bezsúfoltak mindent, amit manapság elengedhetetlennek gondolnak. A fontos információk között a külső hőmérséklet és az idő kijelzése is helyet kapott.
A viszonylag kis átmérőjű műszer ettől függetlenül jól értelmezhető, a sok információ együttes megjelenítése nem zavaró.
A kiegészítők között túrásabb felhasználáshoz fejidomot, utas háttámlát és csomagtartó táskákat kínálnak, a „csupasz“ változathoz lámpaburkolat, az utasülés helyére csomagtartó és egyedi ülés választható.
Akkor vissza a bevezetés folytatásához. Mai fejjel azt gondolom, ez az a motor, amit „rohadt nagy chopper“-ként el tudnék képzelni a garázsomban.
Megfelelően sportos, alkalmassá tehető két személyes utazásra, kellően alacsony, hogy ne kelljen „megmászni“ elindulás előtt, és még „építgetni“ is lehet az üres téli estéken. Várok még egy kicsit, a tartozék gyártók még nem készítették el a táska és doboztartó kollekciójukat, addig gyűjtögetek egy ilyen „bobberpowercruiser” motorra….
Szöveg és kép: Buny