1960 után a Husqvarna helyzete borúsnak tűnt. A kutatási és fejlesztési részleg üresjáratban ment, és a gyár feladta a reményt és elfordult a motorkerékpár-részlegüktől. Az utcai Husky-k nem keltek el, mivel az Ezüst Nyíl (Silver Arrow) legjobb napjain túl volt. Nem volt új termék, és a piac a svédeknek nem kedvezett, ezért itt volt az ideje, hogy meglovagoljanak egy hullámot.
A termelési statisztikában azt látszott, hogy a gyár 1961-ben mindössze 423 darab motort készített. Az utcai gépek megszűntek létezni, és a segédmotoros kerékpárok iránt sem volt nagy kereslet. Az összesített eladási visszaesés 85 százalékos volt az Ezüstnyíl néhány évvel előbbi sikeres bevezetési időszakához képest.
A jövőre vonatkozó előrejelzések pesszimisták voltak, és az igazgatóság a kétkerekű divízió teljes feladását fontolgatta. Az utolsó pillanatban hozott döntés azonban még egy lehetőséget adott, a cég 1903-tól fennálló sikereinek köszönhetően. A jövőbeni gyártást azonban nagyon alacsony szinten kívánták megvalósítani.
Miután 1959-ben és 1960-ban két motocross bajnoki címet értek el, 1961 katasztrofálisnak bizonyult a Husqvarna számára, gyenge eredményekkel. Különösen a 250 köbcentis motorok voltak gyengébbek, miközben a konkurencia még mindig versenyképes potenciált mutatott. Torsten Hallman 1962-es első 250 köbcentis világbajnoki címe után a következő évben felpörögtek a motocross gépek eladásai. A Husqvarna replikát készített ebből a modellből, és száz darabot adott el ebből, főleg Svédországban, Norvégiában és Finnországban.
Már 1963 elején járunk, amikor ezek a motorok megjelentek a piacon, és a kereslet a gép iránt a vártnál nagyobb volt. Az újdonság messze a legjobb és legversenyképesebb motocross termék volt a piacon. Mivel az Ezüstnyíl gyártása során is jelentős készletek maradtak, az értékesítés így 1965-ig folytatódott, amikor is az utcai gépeket végleg kivezették. Legalábbis a Husqvarna vezetősége így gondolta elsőre. A motocross címek és a jó szándék ellenére az igazgatóság csak korlátozottan értékelte a motorozásban rejlő lehetőségeket.
Finoman szólva is inkább ellenezték a legtöbb olyan ötletet, amely ennek a részlegnek a felelős embereitől származott. A válasz természetesen az Egyesült Államokban volt. A stockholmi „MC-Trim” svéd motorkerékpár-kereskedő, Stig Ericson a dél-kaliforniai San Diegóba utazott. Mivel a telek hidegek voltak odahaza, „Stickan” jobban szerette a nyugati állam napsütötte vidékét, mint a hazai havat. Az El Cajonban található „Bit of Sweden” nevű remek svédasztalos étkezés közben véletlenül találkozott Edison Dye kereskedővel.
Az amerikai évek óta dolgozott már a szakmában, és elkezdtek beszélgetni az európai motocrossról. Edison Dye érdeklődést mutatott a Husqvarna iránt, de a motocross sportot még nem fedezték fel az Egyesült Államokban. Dye úgy gondolta, hogy biztosan lesz érdeklődés az olyan terepgépek iránt, mint a svéd motor. Következésképpen Edison Dye egy levélben fordult a gyárhoz, amelyben arra kérte, engedjék meg, hogy ő és cége, a MED International képviselje a Husqvarnát az Egyesült Államokban.
A Husqvarna vezetői negatívan álltak az ötelthez, és ehhez híven az egyszerű válasz „nem” volt, udvariasan „köszönöm az érdeklődést” befejezéssel. Nézőpontjukat olyan tényezők erősítették, mint az export és motocross piac hiánya, a szabadidős motorozás ismerete és nem utolsósorban a kedvezőtlen dollár árfolyam, amely megdrágította a svéd árukat az Atlanti-óceánon túl. Edison Dye az iowai Oskaloosából azonban nem adta fel olyan könnyen, mint ahogyan azt a korábbi érdeklődők tették. Pörgős volt, és elég kitartó volt ahhoz, hogy 1965 őszére egy találkozót kicsikarjon. A Husqvarna két képviselője találkozott a lelkes amerikaival Skandináviában.
Edison Dye meggyőzte a svédeket, hogy ő a megfelelő ember a feladatra, és 50 gépet vásárolt, amelyeket az 1966-ban szállítanak. Kezdetben légi szállítással oldották meg a motorok átvitelét az óceánon, amivel értékes időt takarítottak meg, mivel Edison Dye a legelső Husqvarnát az ásznak, Malcolm Smithnek akarta adni.
Azt is szerette volna, hogy a kaliforniai bemutatótermében legyenek gépek. Három éven keresztül a svéd gyár csak néhány száz darabot adott ki évente, de ez megváltozott 1966-ban, amikor az Egyesült Államokban megjelent a Husqvarna a termékek piacán. Nemcsak a MED International volt sikeres, hanem a háromszoros világbajnok, Torsten Hallman is, aki 23 versenyen indult el és ugyanennyi győzelemmel fejezte be.
Ő volt az igazi nagykövet, aki bemutatta ezt a sportot az amerikai motorrajongóknak. Nem sokkal ezután Dye és Hallman a klasszikus Inter-AM motocross sorozatot indította útjára az Egyesült Államokban, a hatvanas évek vége felé a legtöbb világsztár meg is érkezett ide versenyezni. Most lett volna itt az ideje, hogy a Husky reagáljon és a jövőbe fektessen.
Sajnos ez nem történt meg, bár az amerikai piac ellenyelte a gyár termelésének legnagyobb részét. 1961 és 1970 között a Husqvarna csak 14 000 darab motort gyártott, ebből 5000 volt a termelési szám 1970-ben, az új Ödeshög-i gyár megnyitásakor.
Szöveg: Buny
Kép: Husqvarna