Honda ADV 350 – teszt 2022

Az X-ADV megjelenésével egy új osztály, a terepjáró képességekkel megáldott, nagy robogó születésének lehettünk szemtanúi. A kisebb motor térfogattal rendelkező automata robogók között már voltak úttörő típusok az olaszok és a japánok részéről is, de nagy köbcentist nem gyártottak. Ezt a Honda egyedül megcsinálta, és azóta sem követte senki a példáját. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy most megjelent az enduro-robogók piacán, a kis testvér ADV350.

Kézen fekvő volt az ötlet, hiszen Forza 350 néven tavaly bemutatott modell blokkja rendelkezésre állt. Már csak a megfelelő külcsínt kellett hozzáigazítani az új besoroláshoz. A városi igényekhez jobban illeszkedő nem olyan radikális megjelenés azt sugározza, hogy van itt a nagyobb tesóból is néhány DNS, de a Forza sem áll távol a rokonságban ettől az újdonságtól.

Honda ADV350 – teszt 2022


Az ülésen helyet foglalva a látvánnyal, a terepmotoros érzés keríti az embert hatalmába. A kónuszos kormány, a kézvédő és a tekerős itinereket idéző – majdnem függőlegesen elhelyezett – műszerfal gondoskodik ennek az érzésnek a fokozásáról. Mindezen érzések, az indulással szerte foszlanak, mert ugyan egyhengeres a motor, de hangban és a kipufogó elvezetésében, már inkább a városi robogókra hasonlító megoldást láttak helyén valónak a tervezők.

Honda ADV350 – teszt 2022

Menet közben a megszokott robogós lábtartás mellett, az előre nyújtott lábas verzió is opció, de erre nem vágyakoztam. A 170 cm-t meghaladó magasságomhoz nézve a motort, a lábtér megfelelően nagy. Menet közben sem ütközik a térd az első idom hátsó részébe, a széles ülésen kényelmesen lehet utazni hosszabb távon is. Forgalmi okokból történő megállásoknál, az alacsonyabb magasságú embereknek érdemes előrébb húzódni az ülésen, mert csak így biztosítható a biztonságos talajfogás két lábbal.

Honda ADV350 – teszt 2022

A gyorsulással és a menetteljesítményekkel nem volt semmi probléma számomra. A 350-es a 29 lóerős teljesítményét meghazudtoló benyomást kelt haladása során. Élveztem a dinamikát, lámpától lámpáig mindenhol első tudtam lenni a forgalomban. Aztán eljött az igazság pillanata elhagytuk a városi terepet és az autópályán kellett bizonyítania a kis egyhengeresnek. Az engedélyezett sebességhatár kihasználása érdekében forgatni kell a motort, 7000-es tartományban tartva a fordulatszámot.

Honda ADV350 – teszt 2022

Még van benne itt is tartalék, ha a forgalmi viszonyok úgy kívánja meg, akkor képes még gyorsulni, hogy a sávváltás vagy az előzés biztonságosan befejezhető legyen. Ha már a biztonságra terelődött a szó, nem mehetünk el szó nélkül a fékrendszer mellett, ami igazán sok taglalást nem igényel, az ABS-szel együtt végzi a dolgát. Az első és hátsó szimpla tárcsafékek egyszer sem mutatták, hogy ne tudnának megbirkózni a lassítás és megállás feladatával.

Honda ADV350 – teszt 2022

Ez két személyes üzemmódban is gond nélkül teljesül. Amúgy az ülés mérete lehetővé teszi az utassal közlekedést, és a hátsó kétoldali gázos Showa teleszkópok is megbirkóznak könnyedén a feladattal. Hátsó doboz hiányában a terhelést csak egy tanktáska felrögzítésével tudtuk fokozni, de ez sem hozott számottevő változást.

Honda ADV350 – teszt 2022

A motor elejére sem lehet egy rossz szavunk sem, bár a keresztbordákról megfelelő visszajelzést ad. Aki kiismeri a járművet, az tudja ezt kezelni, persze a 15-ös első és 14-es hátsó kerekektől, valamint a városra hangolt futóműtől nem várjuk el az off-road gépek képességeit.

Honda ADV350 – teszt 2022

Ebből kiindulva nem is erőltettem a terepes etapokat, inkább aszfalton haladtam. Az idom szélterelő képessége elől megfelelő, érdekes módon az alsó lábszárat is éri a menetszél, ezt a keskeny építési módnak lehet betudni. Az idom felső részén elhelyezett érdekes formájú plexi a vezetőtől hatékonyan tartja távol a menetszelet a legmagasabb állásában városban és azon kívül egyaránt.

Honda ADV350 – teszt 2022

A legmagasabb pozícióban örvénylik a szél az utas nyaka körül, tudatva vele, hogy milyen gyorsan is halad a jármű. Utassal egy fokozattal lentebb érdemes állítani, akkor nem keveri be a levegőt a vezető és az utas közé. 

Honda ADV350 – teszt 2022

A hátsó utas ülés kellően széles, és a lábat sem kell nagy terpeszben tartani menet közben, mert ezen a robogón kivételesen az oldalidom nincs kiszélesítve. Elsőre a nyereg keménynek tűnik, de hosszabb rajta eltöltött idő után sem volt kényelmetlen vagy fárasztó.

Honda ADV350 – teszt 2022

Az autópályás meneteket és a kétszemélyes utazást dinamikus vezetési stílus mellett 4 liter környéki átlag fogyasztással lehet teljesíteni, ha a fordulatszám nem lépi túl a 7000-es értéket, akkor a gyárilag megadott fogyasztás közelében, 3,5 liter/100 km-en is tartható. Ez 120-as maximum tempóval jár együtt, figyelve a kigyorsításoknál is a gázkar állásra igen takarékos lehet a jármű. A műszerfalról ez az adat könnyen leolvasható, az információk a vezető által legfontosabbnak ítélt értékekre koncentrálhatók a beállításoknak köszönhetően.

Honda ADV350 – teszt 2022

A kijelző napos időben jól olvasható, a kipörgésgátló beavatkozásáról is informál, bár a teszt időszak alatt ilyen visszajelzést nem láttam. Az eltöltött néhány nap engem meggyőzött arról, hogy ennek a robogónak helye van a piacon, és sok konkurensével ellentétben többet ad, mint amit az ára alapján várnánk tőle.

Szöveg és kép: Buny

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes