Újra a TOP10-ben Kovács Bálint az IDM második versenyhétvégéjén

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint tovább folytatta a menetelését az IDM 2023-as idényének második versenyhétvégéjén. Bálint ezúttal Oscherslebenben bizonyított, a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával: az első futamon a 8., míg a második versenyen a 6. helyen végzett a Superbike-kategóriában, míg összetettben feljött az ötödik pozícióba.

A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint az Endurance-világbajnokság mellett – ahol a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként indul – az IDM Superbike kategóriában is rajthoz áll. Ráadásul a német bajnokság egyik legjobb csapatával, a BCC Alpha Van Zon BMW-vel, akiktől gyári szerződést kapott az idei szezonra.

H-Moto Team


A 21 éves motoros alaposan felkészült az idényre, így igencsak motiváltan várta az IDM szezonnyitóját, a sachsenringi versenyhétvégét, ahol egy 6. és egy 7. helyet szerzett, amivel 19 bajnoki pontot gyűjtött újoncként.
Ezúttal Oscherslebenben állt rajthoz, ahol a csapathoz csatlakozott az ország egyik legjobb mérnöke, Fekete Bálint, akinek komoly szerepe volt a motor leghatékonyabb beállításában. A pénteki szabadedzéseken sikerült visszaszoknia a BMW-re, míg az időmérőn – melyet piros zászlóval is megszakítottak – végül a 12. rajtpozíciót szerezte meg. A versenyeken aztán sikerült előrébb jönnie, az első futamon a 8., míg a második versenyen a 6. helyen végzett a Superbike-kategóriában, míg összetettben feljött az ötödik helyre, csapatának legjobb versenyzőjeként.

H-Moto Team

A német bajnokság második fordulójára nyugodtabban érkeztem, egyrészt az előző fordulóban rutint szereztem, másrészt pénteken végre három szabadedzésem volt. Az elsőn újra hozzászoktam a BMW-hez, a többin folyamatosan javult a teljesítményem, jó tempót tudtam menni. A nap végén a nyolcadik helyen zártam összesítésben és mindössze kilenc tizedre voltam az első helyezettől. Megnyugtató volt, hogy sokkal hatékonyabban teljesítettük a szabadedzést, mint az első fordulóban Sachsenringen. A szombati kvalifikációs futamokon a középmezőnyből indultam, sokat fejlődtünk, de a taktikánk nem működött megfelelően a második időmérőn, mivel piros zászlóval megszakították az időmérőt. Ugyanakkor századmásodpercek döntöttek, nem volt sok eltérés időben a pilóták között, a tizenkettedik helyet tudtam megszerezni.

H-Moto Team

A vasárnapi versenynapra összeállt a motor és én is „fejben”, bár az oscherslebeni versenypálya viszonylag szűk és rövid, mindössze 3,667 km, ennek ellenére az első versenyen fel tudtam küzdeni magam a nyolcadik helyig. Ami örömteli, hogy időben sokkal közelebb kerültem az élbolyhoz, mint Sachsenringen. A második futamon a fordított rajtrácsos rendszer miatt az ötödik helyről indulhattam. A verseny első felében abszolút az élbollyal tudtam tartani a tempót, a dobogóért folyó harcot követtem. A végén a hatodik helyen érkeztem célba, és csupán kilenc másodperccel maradtam el az első helyezettől. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, a csapatomban a legjobb eredményt értem el, ami bíztató a következő fordulókra nézve. Olyan pályák jönnek, amelyek komfortosak számomra” – fogalmazott Kovács Bálint.

H-Moto Team

A 21 éves motoros legközelebb a jövő hétvégén a spa-i 24 órás futamon áll rajthoz, míg június 23-25-e között Mostban folytatja szereplését az IDM Superbike kategóriájában. A bajnokság állása: 1. Florian Alt 95 pont, 2. Hannes Soomer 68 pont 3. Bastien Mackels 60 pont 4. Patrick Hobelsberger 55 pont, 5. Kovács Bálint 37 pont.

Szöveg: H-Moto Team

Kép: Henk Teerink, Damon Teerink

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes