Legutóbb, mikor nálam volt az előző kiadása a CBR650R-nek, meggyőződhettem róla, hogy a túrázás sem áll nagyon messze ettől a motortól. Újabb találkozásom a típussal azért jött létre, mert kíváncsi voltam, tényleg jól emlékszem-e erre a megállapításomra?
Az idén megjelent elektronikus kuplunggal szerelt verzió helyett, a hagyományos, bowdenes kialakításúval motoroztam.
A kezelő kar behúzása egy hároméves gyereknek is megy, annyira könnyű. Gondolom a hátsó szándék az volt, hogy a hölgyeknek is kedvezzenek. A vezető ülés pozíciója átmenetet képez a sport és a túra között. Az előbbit a lábtartó és a felső villahíd alatt rögzített kormány hivatott képviselni, míg a túra jelleget az egyenes hát és a kényelmes ülés, valamint a nem túl hegyes lábszög támasztja alá. Ennek fényében nem csoda, hogy szerettem volna kétszemélyes üzemmódban is vallatóra fogni a gépet.
Az utas ülése a hasonló sport motorokhoz képest kifejezetten széles, a lábtartó elhelyezése 160 cm testmagasságig jó. A térdszög egy óránál hosszabb etapokat is lehetővé tesz, inkább az előre hajlás jelenthet problémát, hiszen a vezető is előre hajolva kormányoz. A teljesítményre nem lehet panasz, tökéletesen megfelel, legyen szó hétköznapi közlekedésről, vagy hosszabb távok megtételéről a 95 lóerő tökéletes. A tank kellően öblös, így a 4,6 literes mért átlag fogyasztással, viszonylag nagy távolságot tudtam megtenni.
A Honda által kiadott ismertető alapján, inkább az egészen visszafogott motorkerékpárt használtam, a talpig versenymotor előcsalogatására nem tettem kísérletet. Talán ebből adódik, hogy a gyár által megadott fogyasztási érték alatt tudtam tartani az üzemanyag felhasználást 100 kilométerre. A sportos beállítottságúak nyilván örülnek a típusnál bevezetett elektronikus kuplung megjelenésének, amivel gyors váltásokat lehet eszközölni, de erről én most nem tudok számot adni. Helyette kérném, hagyják meg a hétköznapi motorosoknak így, a „nosztalgia” jegyében.
A teljes idom jól távol tartja a menetszelet a lábaktól, de az alacsony plexi miatt, a mellkas és a nyak részen már lehet érezni a védelem határait. A fékek kellő határozottsággal látják el feladatukat, az ABS észrevétlenül avatkozik be, a kellő lassulás elérése érdekében. A futómű elemek határait nem sikerült elérnem, mondjuk eleve nem terveztem pályanapot a motorral. A hátsó lengő villához kapcsolt központi rugó, és az első felfordított villák kellő komfortot biztosítanak még rosszabb minőségű utakon is. Az idei kiadás egyik újdonsága a műszerfal, ami nagyobb és informatívabb lett.
A menüben változtatni lehet a grafikus megjelenést, a Honda RoadSync alkalmazással pedig a mobiltelefont kapcsolhatjuk a motorhoz. A kijelzőn egyszerű nyilak és feliratok formájában jeleníthető meg a navigáció. Emellett a telefon egyéb funkciói is elérhetőek, nézze el nekem a nyájas olvasó, hogy ezekről részletesen nem számolok be, kipróbálásuk helyett inkább a kilométereket hajszoltam. Az adatok közül a pillanatnyi fogyasztást egy vonal diagram jeleníti meg 4 literes határig.
Ezt nagyjából folyamatosan átléptem, ezért használatát mellőztem, és hanyag, trehány, nemtörődöm módon még utána sem néztem, hogy lehet-e a beállításokon keresztül feljebb állítani a mérési határt. Azt hiszem kezdek lemaradni, már nem akarok kütyüzni a motorral. Itt kanyarodok vissza a címhez, miért is beszélek egy korszak lezárásáról. Rájöttem, hogy a telefonos kapcsolódás, illetve az így elérhető funkciók már nem hoznak lázba, ahogy nem vágyom a gyorsváltó használatára sem.
Ezek bizonyosan nagyon fontos funkciók, de ez már nem nekem szól. Attól is félek, hogy hamarosan a CB sorozat hagyományos négyhengeres motorjai is elköszönnek, és végleg lezárul egy korszak, amit sajnálok. Talán most ez az írás kicsit szomorúra sikeredett…
Szöveg és kép: Buny