Honda Forza 300 – teszt 2018

Töredelmes vallomással tartozom mindjárt az elején. A figyelmem a saját robogóm irányította rá a motorpiac ezen szegmensére, addig úgy gondoltam ez nekem nem való. Aztán robogóztunk, és ahogy egyre több kisebb nagyobb robogót volt szerencsém kipróbálni, még visszahúz a szívem egy-egy alkalommal ezekhez a motorokhoz. Mindez csak azért jutott eszembe, mert a Honda felújított Forza 300-as újdonsága ilyen érzéseket keltett bennem.

A végérvényes fertőzés időpontját valamikor az X-Max 400 és T-Max tesztek környékére tudom tenni, és azóta is vírusként ott lappang a szervezetemben, hogy néha a felszínre törjön: Mi a fenének nekem nagy köbcentis motor, mikor a kicsit lenézett robogókkal is ugyanazt lehet teljesíteni, mint a „motorkerékpárokkal”.

Honda Forza 300 teszt


Az évek során kipróbáltam a Kawasaki J 300 típus névre hallgató, középkategóriás robogóját, majd érkezett az X-Max 300 tavaly, és idén itt az új Forza 300. Ha kipróbáltam a másik kettőt, ennek az utóbbinak a menetpróbáját sem hagyhattam ki. Szeptember végén kaptam lábaim közé a paripát, amit a Honda a 300-as kategória túra királyának szán. Mutatja ezt az igényes kidolgozás, a választható színek egyedisége és az olyan extrák, mint az elektromosan állítható szélvédő.

Honda Forza 300 teszt

Ez a konkurenciánál csak a csúcs kategóriában elérhető extra, ezért az jutott az eszembe, hogy akkor ezt biztosan a vételárban is tudatja a vásárlókkal a Honda. Összehasonlítva szembe tűnik, hogy mégsem szálltak el a Forza 300 árával, éppen a versenytársak fölött van. Az összehasonlítást be is fejezem, mert a másik két motor használata óta sok idő eltelt, az akkori benyomásaim a J 300-ról és az X-Max 300-ról elérhetőek, mindenki eldöntheti melyik leírás győzi meg jobban az adott márka melletti elköteleződésről a leendő vásárlót.

Honda Forza 300 teszt

Nyilván az újdonság ereje jobban dolgozik bennem, ezt kérem az olvasók vegyék majd figyelembe. Kicsit későn, a szezon végéhez közeledve került itthon a boltokba a 300-as átdolgozott Forza. Eddig is az elitet kísértette megjelenésével, most sikerült még egy lapáttal rátenni a LED-es fényforrásokkal és a sportos vonalakkal. A tükörbe épített irányjelző is a felsőbb ligában játszókra jellemző megoldás, különösen folyamatos fény kibocsátásával.

Honda Forza 300 teszt

A kulcs nélküli indítás lassan széria már ebben a szegmensben, miért csinálná ezt a Honda másképp? Az ülésen helyet foglalva, kényelmesen elérhetjük mindkét lábbal a talajt, nem késztet lovagló terpeszbe a burkolat. A kormány jó helyen van, tényleg a túrás vonalat erősítették a kialakításával, egyenes háttal lehet ülni a motoron menet közben a lábnak elég helyet találunk, akár előre helyezzük „cruiser” tartásban, akár robogósan teli talppal a trepnin pihentetjük.

Honda Forza 300 teszt

A kormány markolatról szabályozhatjuk a szélvédő magasságát. Felső állásban is el lehet fölötte látni, cserébe az átlag magassággal megáldott motorost nem tépi a menetszél. A blokk veszített hajdani teljesítményéből, a kibocsátási normák oltárán beáldoztak néhány lóerőt, amit igazán csak a végsebesség közelében lehet érezni. A gyorsulás jó, nem kell szégyenkezni nagyobb motorok mellett sem.

Honda Forza 300 teszt

A városban és az országúton verhetetlen, az autópálya meneteknél sem kell szégyenkeznie, de a teljesítmény hiány már a 130-as sebesség környékén érezhető. Innen már nagy gyorsulásra, gyors manőverekre nincs lehetőség. Nagyjából nem is kell, hiszen nem egy „büntető” van az ember feneke alatt, hanem egy józan közlekedési eszköz. A teszt motorban nem volt még ezer kilométer sem, ezért kicsit visszafogottan 7000-es fordulatnál tovább nem nagyon pörgettem.

Honda Forza 300 teszt

Ilyenkor az óra szerint, 126 km/ó a sebessége a járműnek, ami elég. Aki többre vágyik annak minimum kétszer ennyiért tudnak ajánlani másikat a Hondánál. A két személyes utazás korlátokba ütközik, a hátsó burkolat kidomborodása elég nagy, ezért az utas hiába érezné magát kényelmesen az ülésen, a lábát befelé kell feszíteni, ha teljes talpát a lábtartón akarja tartani.

Honda Forza 300 teszt

Ez hosszú távon nem biztos, hogy nyerő. Mindez azért érdekes, mert a menet teljesítmény alapján akár kirándulni is lehetne a Forzával, azonban a két személyes üzemmód így korlátozott. A vezető lábainak megfelelő szélvédelmet ad az első idom, de az utas térd környékén már egy csupasz motorra jellemző szélben tart ellen a nyomásnak. A fogyasztás a konkurencia szintjén áll, vegyes használattal 3,4 liter benzint sikerült a befecskendezőn keresztül elporlasztani 100 kilométerre.

Honda Forza 300 teszt

A futómű hangolása kényelmes, a két hátsó csillapító és az első teleszkópok hatásosan szűrik ki az út egyenetlenségeket még utassal is. Bár a vehemencia ilyenkor már alább hagy, de aki nem akar az autópályán mindenki előtt lenni, viszont az országutakon kényelmesen elporoszkálna, annak jó választás lehet a megújult Forza 300.

Szöveg és kép: Buny

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes