MV AGUSTA BRUTALE 800

Az MV Agusta „kis” Brutale verzióját sem hagyták érintetlenül, egy 800-as erőforrással szerelt csupasz motor is áll majd a milánói kiállításon. A megnövelt erő, forgatónyomaték és dinamika egységet képez  az elektronikai csomaggal. A megváltozott grafika és a különleges színek tovább hangsúlyozzák az  MV Agusta vonalait. A három hengeres
motor agilitására és kényelmére nem lesz panasz, ahogy az erejére sem, már az ezres kategória határát is eléri, mégis 167 kg-os tömegével kitűnő teljesítmény-tömeg arányt mutat.


Megjelenés
Tökéletes kombinációja az esztétikának, funkcionalitásnak és ergonómiának.

Az alak a lényeg, és ezt az új grafikával tovább erősítették. A váz idomul a motorblokkhoz, a kipufogó elvezetése pontosan illeszkedik a  farokidom végződéséhez, a könyökcsövek folytatólagos vonalat képeznek a hűtőborítással.  A motorblokk és az alkatrészek jól láthatóak, szépen kidolgozott részletként illeszkednek az összképbe. A jellegzetes három csőben végződő kipufogódob továbbra is megkülönbözteti verseny társaitól. Az új lámpa magán viseli az elődök forma világát, azonban a tömör megjelenéshez igazodva
alacsonyabbra helyezték, helyet hagyva a műszerfal
borításnak.
Motor
Az új 800-as motor 125 lóerőt teljesít 11600-as  fordulaton, a maximális 81 Nm-es
forgatónyomatékot 8600 percenkénti fordulatnál biztosítja. Ezt összekapcsolva a 167 kg-os száraz tömeggel lesz a Brutale 800  az új etalon a kategóriában. Az F3 675 és Brutale 675 az új Brutale alapjaira épült, de történtek vátoztatások. Az ellenkező irányban forgó
főtengely már ismert a MotoGP világából, ez sokban segíti a manőverezhetőséget, mivel a csökkenő tehetetlenség miatt az irányváltások során könnyebb mozgatni a motort. A kagyló formájú dekli alatt található a víz és olaj pumpa háza, amely ezáltal kisebb helyet
foglal el, és kevesebb alkatrészre van szükség. Az első lánckerék két foggal kisebb lett, változott az áttétel aránya.

Elektronika
Ha a Brutale 675-nél arról beszéltünk, hogy a felhasznált elektronika a kategória legjobbja, akkor a Brutale 800-ban a verseny technológiát látjuk viszont a tömegtermelésben. A MVICS rendszer (Motor és Jármű Integrált Ellenőrzési Rendszer) biztosítja mindezt továbbra is. A rendszer figyeli az elektronikus gáz kar állását, a leadott teljesítményt, és a pillangószelep állását is. Ide integrálták be, hogy a benzin-levegő arány, a gyújtás, a befecskendezés optimalizálásával érjék el a legjobb forgatónyomaték és teljesítmény leadást. A Brutale 800 központi vezérlőegysége egy multifunkciós térképpel rendelkezik,
ehhez kapcsolódik 3 beállítási lehetőség, mellyel lefedhetőek a felhasználói igények.

Váz
Továbbra is a bevált MV recept alapján készül a váz. Az első rész rácsos csőváz, míg a hátsó rész – az egykarú lengővillát is tartó – alumínium ötvözet konzol.

A váz és a lengővilla kombinációja garantálja a tökéletes teljesítmény leadást.
Rugózás
A felfüggesztő elemek fejlesztésével is hozzájárultak az új motor versenyképességének
megőrzéséhez. Az első felfordított 43 mm átmérőjű villa 125 mm-es rugóúttal
rendelkezik, állítható a rugó előfeszítés és a húzó-nyomó csillapítás. A hátsó rugóstag 119 mm hosszon végzi dolgát, és az elsőhöz hasonló módon minden irányban állítható a kívánalmaknak
megfelelően. A 675-öshöz képest hosszabb rugóutak, a jobb teljesítmény leadást és a komfortot szolgálják.


Fék
Elöl 320 mm-es tárcsákkal, Brembo négy dugattyús (32 mm átmérő) radiális féknyereggel szerelt, hátul 220 mm-es egy tárcsás, két dugattyús (34 mm átmérő) Brembo féknyereggel szerelt fékberendezés hivatott felemészteni a sebességet.
Színek és ár
Az új Brutale 800 négy szín kombinációkban érhető el: metál rubinvörös/ezüst, fehér/mamba vörös, matt fémszürke/gyöngy fehér és kék-fehér ITALIA. A kereskedésekben  9.990.- Eurótól lesz kapható.

Szöveg: Buny
Kép: MV Agusta

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes