Honda Forza 750 – 2021

A Burgman 650 és az Aprilia SRV 850 nyugdíjba vonulása után, ott maradt egy üres piaci rész, amit a Honda gyorsan kitöltött a Forza 750-es modellel. Ebben a kategóriában szerepel még a Yamaha T-Max sorozat is, bár lökettérfogat és teljesítmény tekintetében a konkurencia alatt teljesít. 

Ebben a közegben kellett valami újat alkotni, és a Honda felhasználva az X-ADV adta fejlesztéseket és alkatrész készletet, elkészítette a jól bevezetett, és hangsúlyosan luxus robogónak szánt Forza család legnagyobb tagját.

Honda Forza 750


A recept így viszonylag egyszerűnek tűnik, hízlald fel a kisebb testvérek karosszériáját, tedd bele az NC sorozat elpusztíthatatlan blokkját, és kész. A koncepció alapjaiban nem elhibázott, a Burgman-ek nehézkessége nincs jelen, viszont teljesítmény leadásban veri a T-Maxot, és a kezelhetősége közel áll az NC sorozathoz.

Honda Forza 750

A külső jegyek alapján azért van különbség a kisebb típusokhoz képest, mégis sikerült az eddig megszokott formához közelit létrehozni. Ez vonatkozik az idom, az ülés és a lábtartó kialakítására is.

Honda Forza 750

A hátsó lengővilla, valamint az első teleszkóp szárak fordított állása a kettős tárcsafékkel azonban már sejteni engedi, hogy magasabb ligában játszik a robogó. A felsorolt jegyek alapján azt gondolnánk, hogy a futómű elbánik minden olyan egyenetlenséggel, ami normál használat mellett előfordulhat.

Honda Forza 750

Egy kicsit csalódott voltam, mert a harmadrendű utak kihívásait hasonlóan nem kedveli, mint kisebb testvérei. Sokkal jobban teljesít ilyen körülmények között, de megvallom őszintén, – ha nem is egy X-ADV csillapító képességét várom el – azért komfortosabb lehetne. Bár az is igaz, hogy nem ilyen környezetbe szánták a tervezők ezt a motort.

Honda Forza 750

Az erőforrásról már néhány típus kapcsán megemlékeztem, itt most a hangolási különbséget emelném ki, amivel a „vonuláshoz” hozzájárultak a fejlesztők. A motor karakterisztikáját úgy alakították ki, hogy „általános” felhasználási módban lágyan lehessen gördülni, a DCT váltó gyorsan felvált, és a műszerfalon megjelenő ikonok is arról tájékoztatnak, hogy volna még tartalék. Arra ott van a „sport” funkció, ha mindenáron állatkodni lenne kedve valakinek egy ilyen stílusos robogóval.

Honda Forza 750

Az „eső” funkció kipróbálására szerencsére nem adódott alkalom, így a vizes körülmények közötti viselkedésről nem tudok beszámolni. Autópálya-országút-város viszonylatban 4,3 literes átlag fogyasztást mértem, ami teljesen elfogadható annak tudatában, hogy kínosan nem ügyeltem a gazdaságos üzemeltetésre, amikor lehetett húztam neki.

Honda Forza 750

Az utazási komfort az első ülésen jó, bár az X-ADV nyerge egy kicsit „testhez állóbb” volt számomra, de egy órás ücsörgés után sem kell fészkelődni az elnyomott szövetrétegek helyre állítása érdekében.

Honda Forza 750

Megállásnál könnyen elérhető a talaj a nyeregben ülve, menet közben a láb helyzete kényelmes, hosszabb úton előre kinyújtva is lehet pihentetni. A mentszelet a lábvédő kitűnően elvezeti, nincs visszaörvénylés, ami rángatná a bővebb nadrágszárat.

Honda Forza 750

A szélvédő elektromos állítási lehetőségét ennél a típusnál mellőzték, de magassága és kialakítása tökéletesen megfelel akár hosszabb távon is. A nagyobb távolságok leküzdéséhez kapcsolódóan, a gyári kiegészítők között oldal és felső doboz is helyet kapott a kínálatban, amelyek az ülés alatti egy sisakos rekesszel, igazán sok „cucc” befogadását teszik lehetővé.

Honda Forza 750

A két személyes utazást kicsit árnyalja a típus családnál általam már kritizált hátsó idom domborulat, de ez senkinek ne szegje kedvét, ha egy Forza 750-et választana túratársnak. Amúgy is szemből olyan a megjelenése, mint a teljes idomos túra motoroknak.

Honda Forza 750

A fékek hatásfoka és az elektronikus biztonsági rendszerek, mint a blokkolásgátló és a kipörgésgátló megfelelő biztonságot garantálnak, de elképzeléseim szerint inkább megfontolt úriemberek választják majd a típust, akiknek habitusától távol áll a közúti őrjöngés, de a gyorsforgalmi utakon sűrűn használják a belső sávot.

Honda Forza 750

A műszerfal grafikája, a legfontosabb információk megjelenítése, az éjszakai világításra váltás és a média üzenet is ezt a felhasználói kört sugallta nekem.

Honda Forza 750


Akinek eddig is bejöttek a maxi robogók, és egy igazán karakteres járművet szeretne, ami árát tekintve nem tartozik a felső kategóriába, az nyugodt szívvel kérjen időpontot teszt vezetésre a hozzá legközelebb lévő márkakereskedésben, mert nem fog csalódni.

Szöveg és kép: Buny

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes