A vírus helyzet miatt 2020-ban nem indultunk semerre, ezért alig vártuk, hogy idén újra útra kelhessünk. Szeptemberre terveztük a „nyaralást“, mert olyankor mindenhol olcsóbb a szállás. Alternatív útvonalakat terveztünk Csehország, Ausztria-Svájc, Németország és a nálunk örökzöld Itália megtekintésére. Az államok Covid fertőzésével kapcsolatos intézkedései határozták meg ezekben a napokban az útirány véglegesítését. Emiatt a szállást se lehetett előre foglalni, így az utolsó pillanatra hagyatkozva, elég szűkös maradt mindenhol a kínálat.

Mikor kiderült, hogy Olaszország nem szigorít a beutazási feltételeken, azonnal szállás keresésébe kezdtem, de a szemeszter elején – egy egyetemi városban – már minden olyan szállás foglalt volt, ami nekünk megfelelt volna.

Maradt Castel del San Pietro Terme, egy kis város Bologna-tól délre.
1. nap
Elindultunk „nyaralni” szeptember második hetében. A képek egy-egy állomáson készültek az út során. A első napi 531 km-es etapot, nagyjából a kilométerek megtételével töltöttük .

Az éjszakát Szlovéniában, Vrhnika városkában töltöttük, érkezés után még egy kis séta is belefért.

2. nap
Kiadós reggelivel kezdtünk, majd elmentünk tankolni E5-öt, Szlovániában csak ez van. Az autópálya felhajtó lezárása miatt némi kerülőt kellett tennünk.

A határ előtt még beiktattunk egy tankolást( 1,2 euro/liter), mert Itáliában elég drágán mérik ezt a nedűt (1,6 euro/liter). Megálltunk egy pár falatot enni az egyik Autogrill állomáson. A motor parkolóban egy német rendszámos Africa Twin mellé parkoltunk. Odajött a gazdája, nézegette a motorunkat, hogy megvan pakolva, majd hüvelyk ujját felfelé tartva jelezte elismerését, és csak annyit mondott belenyugvóan: Honda.

Megérkeztünk Castel del San Pietro Termébe. A hőmérséklet elég magas volt, visszaérkeztünk a nyárba, rövid esti sétánk (4,4 km a helyi Coop-ig és vissza) során 28 fokot mutatott a hőmérő este hatkor.

A belvárosban több koncertet tartottak, de ezt kihagytuk, az aznapi 393 km, és a meleg kivett belőlünk annyit, hogy ne akarjunk felkelni az ágyról.

3. nap
Pesaro felé vettük az irányt, hogy azt követő héten megjelenő Benelli tulajdonosok előtt nyugodtan végig nézhessük a Benelli Múzeum tárlatát. Itt kérték először a Greenpass-t, a kinyomtatott papírról simán beolvasták a QR kódot.

Gyorsabb volt, mint az EESZT alkalmazást megnyitni. Külön tárlatvezetőt kaptunk. Ezt követően megnéztük a „plázst”, sétáltunk a tengerparton. Beültünk egy étterembe, ahol az étlap közös megfejtése volt a legnagyobb nyelvi kihívás a személyzetnek és nekünk. Végül kiegyeztünk egy tésztában.

Így jár az, aki az Osteria Marconi-ban az egyedi elnevezésű ételek között válogat. Még a néhány magyar szót ismerő pincér lányt is „bevetették”, hogy megetessenek minket. Rövid motorozást és sétát követően a Pesaro-i kikötőben fagyiztunk.

Délután 4-kor nyitott a Rossini ház, itt is kérték a Greenpass-t, majd fejenként 10 euroért zenés és olasz szöveges betekintést kaptunk a zeneszerző életébe.

Visszasétáltunk a központi motor parkolóba befejezve látogatásunkat a szívélyes kisvárosban, a szállás felé vettük az irányt. 252 km-rel gazdagítottuk a motor futásteljesítményét a nap végére.

4. nap
Parma legutóbb kimaradt 4 évvel ezelőtt Bologna-ban volt szállásunk, most sort kerítettünk a megtekintésére. Autópályán haladtunk, így is több, mint egy óra volt az út.

Az irodalmi művekben szereplő, kolostoráról híres városban ez az épület nem látogatható, egyetemi kutató archívum van benne. Sétáltunk egyet a belvárosban, megnéztük az óvárosban felújításához végéhez közeledő  keresztelő kápolnát, és a mellette található  katedrálist.

Mindezt egy jeggyel, amihez egy kiállítás is tartozik a tér másik oldalán lévő épület alagsorában. A meleg elől menekülve, tettünk egy sétát a Hercegi Palota Parkban, ahová szívesen járnak az emberek sétálni, gyerekekkel a szabadban lenni, vagy anya-gyerek, apa-gyerek programot eltölteni.

Ambivalens érzéseink voltak a várossal kapcsolatban, mintha nem hiányoztunk volna oda, mindenhol méregettek minket, amikor a motor mellett állva cihelődtünk, aztán az autópályához közeli bevásárló központ melletti étteremben is úgy éreztük, legszívesebben elküldtek volna minket délebbre, de amit fizettünk az ebédért, az jól jött.

Visszafelé az autópályán haladva tartottuk a 130-as tempót. Vegyes érzelmekkel értünk vissza a szállodába, egy fagylalt mellett kitárgyaltuk, hogy Parma nem lesz a kedvenc városunk.

5. nap
Firenzéhez korán kellett volna kelni, de az nem ment, mert a 30 – 31 fokban hamar elfárad a motoros, erre nem volt késztetésünk. Maradt útiránynak – mint nagyobb város még – Bologna, hiszen 4 éve nem sikerült mindent megtekinteni.

A központban kezdtünk, itt van a régi egyetemi könyvtár és az anatómiai tanszék oktató terme. Ez utóbbi különlegessége, hogy a boncoláshoz használt asztal márvány lapján kívül minden fából készült. Rövid ideig lehetett csak bent tartózkodni a helyiség mérete és a szellőztetés hiánya miatt. Erre külön felhívták a figyelmet, mikor fejenként kifizettük a 3 eurós belépőt.

Az egyetemi könyvtár nagy termébe lehetett csak belépni, ami érthető, a felhalmozott régi könyvek láttán. Szerettük volna megnézni a város fölötti dombra épült Santuario di Madonna di San Luca templomot, de a gps teljesen máshová kalauzolt. Ezek után úgy döntöttünk, akkor megnézzük a Ducati múzeumot, de ott sem jártunk sikerrel, a kiírtakkal ellentétesen csak fél 3-kor nyitottak.

Elmentünk hát ebédelni egy olasz étterembe, ahol ázsiai felszolgáló személyzettel találkoztunk. Visszaérkezésünkkor a Ducati kapujában közölték, hogy csak előzetes regisztráció után lehet bemenni. Így ez akkor megint kimaradt. Bosszúból fagyiztunk egyet.

6. nap
Könnyed programot iktattunk be. Az parmai 252 km után, Bolognába csak 66 km volt a táv, így épp csak „átugrottunk” délelőtt a szomszéd „faluba” Imolába.

Ez oda-vissza 27 km, de 4 éve a várba nem jutottunk be, ideje volt ezt pótolni. A helyszínhez illően régi fegyverekről és harci védőeszközökről szólt a kiállítás. A vártoronyból jól látszik, milyen nagy területen fekszik a város a völgyben. Talán ennek tudható be, hogy sokkal fülledtebb itt a meleg, a hőmérő 31 fokot mutatott.

Tettünk egy rövid sétát az óvárosban a helyi „zsibis” és kipakolós piacon, majd a fülledt hőmérséklet visszakergetett a szállásunkra. Beszaladtunk az MD-be bevásárolni ez az áruházlánc, az Aldi és a Lidl olasz megfelelője. Itt vettük meg ebédünket majd annyi időre hagytuk el a szobát amíg ittunk egy cappuccino-t az szálloda teraszán az árnyékban. Pihenünk….

7. nap
Ez a nap szó szerint a henyéléssel telt. Reggeli után tettünk egy rövidke sétát a szállodához tartozó parkban. Itt van a városka gyógyvizes ivókújta, ahova nap mint nap látogatnak a betegek az üres üvegekkel. Ha akartunk se indulhattunk volna aznap semerre. A szállást adó húszezres lélekszámot meghaladó kisvárosban ünnepeltek.

Egész héten koncerteket tartottak az óvárosban, és vasárnapra maradt a leglátványosabb verseny, amit 1954 óta minden évben megrendeznek itt. A Jégveled című filmből kölcsönözve, görkocsinak hívnám magyarul a versenyjárgányokat. A filmben látott jamaikai verdákhoz képest ezek már a mai űrtechnikával készülnek, itt egy kis áttekintés a fejlődésről: https://carreraautopodistica.it/risultati/albo-d-oro

Tehát a verseny arról szól, hogy egy ember kormányoz, s jó fizikumú csapattársak meg egymást váltva stafétában, futva tolják a járgányt. Ha jön a lejtő, akkor a futó is befekszik a kormányos mellé. A csapatok drukkerei a kocsival azonos színű mezben biztatják a versenyzőket.

Aki számít a városban mindenki itt van, a rendőrkapitánytól a polgármesterig. Az egész fiatalság részt vesz és jön biztatni a csapatokat, amit nem csodálok, hiszen a futó fiúk testhez simulós ruhában mutatják meg 180-190 cm magasságukat és izmaikat.

Ennek a versenynek az apropóján délelőtt városkában a fürdő környékét zárták le, délutánra pedig az egész belvárost. Így rendezik egy napon a két futamot. Alább egy profi video linkje a versenyről, az utolsó 15 perc a lényeges a második futamról: https://www.facebook.com/cspietro/videos/251641213512650/

8. nap
Ismét beleraktunk a motorba 102 km-t, elmentünk egész Ravennáig. Kerültük az autópályát, csorogtunk 70-nel az országúton. Ritka pillanat amikor fel lehet gyorsítani 90-re. Annak idején vezető szerepet töltött be ez a város Itália életében, mára csak a tartomány második legnagyobb népességű lakott területe.

A San Vitale Bazilika VI. századi, mellette Galla Placidia mauzóleuma az V. században épült. Ezt tekintettük meg elsőként a városban. Másodiknak egy rövid sétát követően  a Sant’Appolianare Nuovo bazilikát ami szintén a VI. század óta gazdagítja a várost.

Közbe iktattuk egy pizzázást ebéd gyanánt, majd a sétáló utcán végig bandukolva meglátogattuk az ortodox Battistero Neoniano keresztelő kápolnát is, ez a legrégibb épület Ravennában a IV. század végéről. Az előre megvásárolható belépőnkkel még az érseki múzeumba és a San’t Andrea kápolnába is bejutottunk.

A kiállítás egyik érdekessége, az első érseknek elefántcsontból készült trónja. A meleg egyre elviselhetetlenebb, de séta közben kincsre bukkantunk a város közepén.

Egy gránátalma fákkal beültetett kertben ültünk le, ami egy bisztróhoz tartozott. Kávézni nem lehetett – első ilyen hely volt Olaszországban – de jéghideg ásványvizet kaphattunk.

Már csak a motor parkolóig kellett elnavigálni magunkat. Hazafelé útba ejtettük kedvenc bevásárló központunkat, mert a Pompelmo ital készletünk elfogyott és persze a fagyi sem maradhatott el.
9. nap
Ez a nap sem telt el utazás nélkül, a motor gazdagabb lett 212 km-rel.

Riminiig autópályán haladtunk, a gps-nek köszönhetően hegyi úton haladtunk tovább, ahol szembe találtuk magunkat a San Marino táblával. Terv szerint a központi parkolóban álltunk meg, és Funivia-val mentünk fel a hegyre. A drótkötélpályán közlekedő kabinból kitűnő kilátás nyílik a kis államra. A visszaúton készített kis videón rögzítettük.

A kabinból kilépve a látkép magáért beszél, érdemes itt megpihenni, mert innen gyalogosan, csak felfelé vezetnek a szűk utcácskák. Először a „kormányzati negyedbe” értünk, amiről az épület ajtaja melletti felirat tájékoztatott. Tovább haladva a bazilika előtt találtuk magunkat. Látogatható ingyenesen, de fényképezni, hölgyeknek rövid szoknyában, fedetlen vállal belépni nem lehet.

A sok nációból, akivel rövid sétánk során találkoztunk, volt aki komolyan vette az intelmeket, volt, akinek hiába szóltak. Szerencsére a motoron konzervatív ruhadarabokat viseltünk, így nekünk ezzel még nem volt problémánk. A következő látnivaló a még feljebb fekvő kastély lett volna, de ezt kihagytuk. Helyette egy lépcsős visszautat részesítettünk előnyben.

Szállásunk felé haladva beugrottunk Riminibe ebédelni, a guglis tájékoztatóval ellentétben a legtöbb étterem nem volt nyitva. Beszaladtunk a McDonalds-ba jobb híján. A legrosszabb időpontot választottuk, az autós parkolóban semmi hely a motorparkoló tele. A középiskolákból kiszabadult robogós diákok, fiatal öltönyös alkalmazottak az irodából és tele az étterem.

A bejáratnál a biztonságiak megkérdezték, hogy bent, vagy a teraszon akarunk- e étkezni. A hűvös bentre szavaztunk, így mutatni kellett a Greenpass-t. QR kódos ellenőrzés itt nem volt, csak a két oltást, illetve a beadás időpontját nézték. Így léphettünk be rendelni. Az étteremből kijövet, még több robogó fogadott, már a parkolón átvezető úton is álltak. Nem időztünk tovább, szállásunk felé vettük az irányt.

A nap magasan járt, a hőmérséklet 32 fok volt, kabátban a csúcsforgalomban nem épp a legkellemesebb volt araszolni, de csapatban előre motorozva a lámpáknál sokkal egyszerűbb minden.
10. nap
Utolsó napra egy rövid kirándulást terveztünk a környékre.

A kevesebb, mint 40 km-re lévő Castel del Rio-t néztük ki. A gps egy laza félórás utat ígért, de amikor már több volt a murva a kerekek alatt, mint aszfalt, és az öreg kecskepásztor is ránk köszönt, akkor jobbnak láttuk visszafordulni, nem egy hardenduróval voltunk.

A hosszabb aszfaltos úton elértük a településre ahol a hadtörténeti kiállítás csak hétvégén és ünnepnapokon látogatható, ezért csak a kívül kiállított tárgyakat kaptuk lencsevégre. A visszaúton ismét megtanultunk automatából tankolni, majd a szállás közeli étteremben ebédeltünk.

A múlt héten kóstolt bolognai ragus tagliatelle elbújhatott a mai mellett. Még egy fagyi, egy kis szemerkélő esőben ázás, és összepakolunk, mert másnap reggel már indulunk haza. Aznap is mentünk 73 km-t.
11.nap
Hazafelé vettük az irányt.

Korán keltünk, hogy az előrejelzett eső előtt haladjunk. Castel San Pietro Terme-ben nyilván akkor kezd esni, amikor elindulunk. Esőruha fel, és hajrá. Amíg kikanyarodtunk a szálló kapuján esett, utána már nem. Elég jól bírtuk, 260 km után álltunk meg először, mert szomjas lett a jószág. Az Eni kúton az autópálya mellett már közel két euróért adták a benzin literjét, ezért csak annyit tankoltunk, hogy átérjünk Szlovéniába.

Reméltem, hogy a szállásig kitart majd az olasz benzin, de kénytelen voltam lejönni a pályáról, mert a szemerkélő esőben nem volt kedvem tologatni a motort a leállósávon. Ovis kesztyűs-esőruhás képem ezt a momentumot örökítette meg. A visszaútra tervezett szlovéniai szállásunkat, még olaszországi tartózkodásunk idején lemondták, ezért újat kellett foglalnunk. Sikerült egy kedvezőbbet találni.

A vendégház éttermében ebédeltünk, majd nem bírtuk ki, el kellett menni kávézni, sétáltunk egyet a város szélén.
12. nap
Az olasz szállásunk és a köztes szlovén állomás között 393 km volt a megtett táv. Utolsó napon, a hazaút nagy része még hátra volt.

Az időjárás jelentések szerint lett volna esélyünk megúszni az esőt. Azonban az égiek egész mást gondoltak az előrejelzésekről Olaszország sírva búcsúzott tőlünk,  az égi áldás folyamatos lett, reménykedtünk, de hiába. Három órán keresztül, folyamatos kamion sor mellett, között, váltakozó intenzitású esős motorozás után érkeztünk meg Letenyére. Itt csak tankolni szerettünk volna, de motoros ruha ide – arra felvett esőruha (alsó+felső) a cipőre felhúzott esőcsizma oda – a második itt készült képen jól látszik, mennyire áztam elől ülve a motoron.

Azért ehhez hozzátartozik, hogy volt olyan szakasz, ahol alig láttam a 20 méterre előttem haladó kamiont a ködös, vízfüggönyön keresztül. Ezért a megállónk hosszabbra nyúlt, póló helyett aláöltözős felső, száraz zokni, másik kesztyű, mert ez utóbbi megszívta magát vízzel a két ujjas esővédőn keresztül is. A esőruhás szetthez tartozó térdig érő csizmámból konkrétan kiöntöttem a vizet.

A melegvízes kézmosás, forró cappuccino, és a hazai felhőradar jelentés áttekintése után, a csöpögő esőben az eddig megtett 254 km után, neki iramodtunk a „maradéknak”. Aznap délután fél négy magasságában lezártuk az 539 km-es etapot.
Kicsit ülepedtek bennem a dolgok néhány nap után, de azért van olyan ami még kikívánkozik. Négy éve nem sikerült bejutni a Ducati múzeumba, mert éppen nyári szünetet tartottak.

Most ismét megpróbáltuk sikertelenül. A gyár kapuban, odaérkezéskor azt az információt kaptuk, hogy 14.30 a következő látogatási időpont. Addig elmentünk ebédelni, visszaértük az adott időpontra, amikor közölték utólag, hogy csak az előzetes regisztrációval rendelkezők mehetnek be. Aznap más dolgunk nem lévén visszamotoroztunk a szállásra, és megpróbáltam mobilról elintézni a regisztrációt. A honlapjukon ez elég könnyen ment, másnap 10 órára simán befértünk még ketten.

Egyszerre csak 10 ember mehet be, a látogatáshoz Greenpass ,maszk és még hőmérséklet ellenőrzés szükséges. Hát, ha ez kell, ezen nem fog múlni. Megtörtént a regisztráció, majd jött a következő lépcső, ki kell fizetni a belépő árát. Semmi gond menjünk tovább, kiválasztottam a mezei halandóként 34 eurót fizetés két emberre. Átirányított egy másik oldalra, ahol közleményben tudatták, hogy milyen számlaszámra, milyen hivatkozási kóddal kell utalnom 14 percen belül az összeget.

Gyors váltás banki honlapra, közben visszahozni a Ducati oldalt a lerakottak közül. Itt az a közleményt kaptam, hogy a lapot újra kell tölteni. Ismétlés, és már újra az időpont foglalásnál vagyok. Kitöltöttem újra az egészet, mert csak kéne a bankszámla szám, meg a közlemény rovatba a rohadt hivatkozási kód. Eljutottam újra a személyek felviteléhez az összeg is megvan, majd rutinosan a rendszer felismerte, hogy már foglaltunk így az összeg 4 személyre szól, cserébe a  bankszámlaszám és a hivatkozási kód megint sehol.

Ekkor már kíváncsiságból visszaléptem egyet az oldalon, hátha tudok módosítani, de ismét csak az időpont foglalásnál találtam magam. Próbálkoztam még néhányszor. Amikor már a befizetendő összeg 100 euró felett járt és kaptunk volna csoportos kedvezmény kettőnkre is, meguntam az egészet, ennyit nem voltam hajlandó fizetni a Ducatinak. Még mielőtt bárki azt mondaná, hogy: bankkártyás fizetés! Annak elárulom, hogy ott ez az opció nem létezik. Ha kifizetem a jegyet, és nem tudok bemenni az adott időpontban, akkor átrakják másikra a látogatást, de pénz visszafizetésben ne reménykedjek. Feladtam ezt a látogatási tervet.

Ekkor néztem ki másik opciónak a Lamborghini múzeumot, ahol egy jegyiroda honlapján ugyanezt a folyamatot végig lépkedtem, majd a végén kaptunk itt is útmutatót. A belépés előtt hány perccel érjünk oda, orrot, szájat eltakaró maszkot használjunk. A belépők létszáma itt is korlátozott volt, ha késünk akkor nem mehetünk be, ezt is elengedtem. Az összes általunk megtekintett múzeumban kötelező volt a maszk viselése (minden zárt helyiségben), ellenőrizték a Greenpasss-t, kifizettük a jegyet és bemehettünk. Nem volt létszám korlát, csak a megfelelő távolság tartást kértek.

A Benelli Múzeumban külön angol nyelvű idegen vezetést kaptunk ketten, mert a másik négy látogató olasz volt. Azt gondolom a Ducati és a Lamborghini is olyan feltételeket szabott a látogatásra, hogy elmenjen a kedve az egyszerű halandónak a kiállítás megtekintésétől. Hajnal csak annyit fűzött hozzá a Ducati fiaskóhoz: „A sors nagyon nem akarja már megint, hogy Te megnézd ezt a múzeumot.”

Ja, majd elfelejtettem, 2914 km volt a motorozott táv. Ez a nyaralás közel fél millió forintba került, a legnagyobb tétel a szállás, az olasz útdíjak és az üzemanyag volt. Az előzetes tájékozódásunkhoz képest 1,686 euró/liter alatt nem kaptunk benzint, sőt az autópályán ennél még drágább volt. Miután a CBF 500 fogyasztását sem teszteltük még csomagokkal, két személlyel ilyen hosszú úton, így az előre kalkuláltnál magasabb fogyasztási értékek is hozzájárultak a költségek növekedéséhez.

A néhány negatív tapasztalatot félretéve Olaszország továbbra is szívünk csücske marad és a félsziget még ismeretlen részének felfedezésére további terveket szövünk.

További képek a Galériában.

Utóirat: 2021.12.29-én levelet kaptam Comune di Bologna – Polizia Municipale fejléccel arról, hogy szeptember 10-én Bologna városában a Via Giovanna Zaccherini Alvisi 2/d előtt jogosulatlanul használtam a busz sávot (az utcába az egyik irányból csak busszal lehet behajtani), amiről felvétel készült. Megadták a netes elérhetőségét is a fényképeknek, ha vita tárgyát képezné a cselekményem. Amúgy a levél kézhezvételétől számított öt napon belül csak 88,6 euro, a hatodik naptól a hatvanadik napig történő befizetés esetén 113,5 euro, ezentúl 196,5 euro a bírság összege. Így a megadott számlaszámra a legkisebb összeg utalásra került, ezzel utólag növekedtek még a kiadások.

Szöveg: Buny

Kép: Hajnal és Buny