Több, mint negyed százada kezdte hódító útját az utakon a Hornet névre keresztelt Honda modell sorozat. A 600-as soros, négy hengeres erőforással szerelt motor sportos volt, könnyű és agilis. Aztán az évek során számos fejlesztést kapott a típus, mégis kivezették a Hornet nevet, és maradt a CB jelölés. Egy kis szünetet követően most látta a gyártó elérkezettnek az időt arra, hogy egy teljesen új motorral felélessze a Hornet „életérzést”.
A CB500F sikere is hozzájárulhatott az új Hornet megjelenéséhez, hiszen évek óta kedvelt típusa a közép kategóriának. A vevők kezét nem szabad elengedni, aki kategóriát lépne felfelé, annak is kell alternatívát nyújtani gondolhatták fejlesztői körökben, és nem tévedtek nagyot.
Időközben változtak az igények, könnyebb motorra vágynak a csupasz motort vásárolni szándékozók, de a fordulékonyság és a gyorsaság megtartása továbbra is elengedhetetlen. Létrehoztak egy új közép kategóriás motort, amibe egy 755 köbcentis, két hengeres erőforrást építettek. Nagy kedvencem ez a motorépítési mód, és a Honda nem is okoz csalódást, ezen a téren hozza a márkától elvárt igényességet. A közel 92 lóerős teljesítmény kihasználására normál utcai közlekedés mellett nem nagyon nyílik alkalom, egy-egy lámpától lámpáig gyorsulástól, vagy országúti hosszú kocsisoros előzésektől eltekintve nem lendül a fordulatszámmérő kijelzője 6000-es érték fölé.
Az autópályára előírt sebesség határ betartásához a legmagasabb váltó fokozatban is elég az 5000-es fordulatszám. Ha szükséges, azért van tartalék bőven, hiszen a csúcsteljesítmény eléréséhez közelíteni kéne a 10000-es értéket. Az alapbeállításoknál leragadtam, engem messzemenően kiszolgált ez a séma, az Eső és Felhasználói lehetőség kipróbálására az időjárási körülmények, illetve a programozási kedv elmaradása miatt nem került sor. Tehát a menet tapasztalatok taglalása során kérem figyelembe venni, hogy az alapbeállításokról beszélek. A kuplung asszisztens nagy találmány, a kar behúzásához nem szükséges nagy erő, amit a hölgyek igazán nagyra fognak értékelni.
A fogyasztás nálam elmaradt a műszaki leírásban szereplő adatoktól, 15 km országút – 30 km autópálya – 15 km város (Budapest) útvonalon az átlag fogyasztás 5 literre jött ki, jobban örültem volna kevesebbnek, de tudom azt is, hogy nincs teljesítmény üzemanyag nélkül. A motor karakterisztika beállításától is óvakodtam, a teljesítmény, a motorfék és a kipörgésgátló kétharmados értékei pont megfeleltek az igényeimnek. Menet közben sokszor elgondolkodom, hogy vajon ki módosítja ezeket? Vagy tényleg „bazi öreg vagyok”, hogy egy klasszikust idézzek. Ez utóbbi gondolat mentén haladva, a gyári kipufogó dobból sikerült olyan hangot előcsalni, ami megdobogtatja az ember szívét. Menet közben nincs visszadurrogás, de a karakteres hangzást olyankor is hallani.
Akinek ez nem elég, az… vegyen sportdobot.
A motor megjelenése illeszkedik a csupasz motoroknál uralkodó trendbe, LED lámpa elől, rovar fejesre formálva, fölötte a műszerfal, tank előrenyúló hűtőborítással, széles első ülés, magasabb, jóval keskenyebb utas ülés, széles hátsó farok idom. Ezt zárja a vékony acéllemez az idom alatt, ami tartja a hátsó sárvédőt és rendszámtartót. A külcsín erősen hasonlít a kisebb F modellhez, de a vörösre fényezett váz és első teleszkóp szárak növelik a vizuális élményt. Ez mindig bejön, a feketéhez és a fehérhez is kiválóan illik, egyértelműen vonzza a tekintetet.
A vezető ülésen helyet foglalva azt érezzük, hogy a nyereg kellően széles, a lábtartók sem túl magasra, sem alacsonyra nem kerültek, egyenes háttal lehet vezetni a járművet. Kényelmes hosszabb távon is, de több száz kilométeres etapok során tapasztaltakról nem tudok számot adni, egy órát fészkelődés nélkül kibírtam, ebből arra következtetek, hogy a következő is bírható lehet így.
A műszerfal minden fontos információt közvetít felénk, egyszerű, jól áttekinthető. Az információ áradat napi számlálónként külön értékeket jelenít meg, de összesítésben is megtekinthetjük mennyire voltunk takarékosak az üzemanyaggal, vagy milyen évet, hónapot és napot írunk. A kijelző erős fényben sem tükröződik, jól olvasható, éjszaka pedig nem égeti ki a szemet.
A gyakorlatban nem próbáltam csatlakoztatni a mobilomat a motorhoz, pedig iOS alapúval is lehet már, nemcsak Androiddal. Nem vagyok olyan fontos beosztásban, hogy bármikor rendelkezésre kelljen állnom, majd visszahívom azt, aki keres.
A váz színéről már ejtettem szót a megjelenés kapcsán, de a viselkedéséről még nem.
A felfordított első teleszkópokkal és a himbarendszeres hátsó felfüggesztéssel az úttartás kitűnő, a könnyedségét bármilyen körülmények között lehet élvezni. A hátsó rugózáson nem állítottam, a gyári beállításokkal közlekedtem végig. A kanyarokban az íven marad, olyan érzése van az embernek, hogy mindjárt le tudom dönteni 60 fokig én is, ahogy a nagyok.
Ami igazán nagyszerű ebben a motorban az a könnyedség és az agilitás. A nyeregben ülve úgy érezzük, mintha egy 500-ast terelgetnénk, mégis gázadásra azonnal gyorsul, ahogy azt egy 750-estől várjuk. Persze a mozgási energiát valaminek fel kell emésztenie, ezt az első dupla és hátsó szimpla tárcsafék kiválóan megoldja. Az elsők használata eleinte harapós benyomást keltett, de hamar hozzászoktam, és kifejezetten élveztem utána, hogy amilyen vehemenciával gyorsít ki a gép, olyannal képes lassulni is.
Nem hasonlítom másik márka modelljeihez az újdonságot, de nem lennék meglepve, ha az utakon egyre több új Hornettel találkoznék.
A gyári kiegészítő csomagok mellett más gyártók is készítenek a típushoz komfort növelő, vagy poggyász szállító rendszereket. Ezekkel akár hosszabb távok is megtehetők, de tapasztalataim szerint inkább csak szólóban, mert a hátsó ülés alap állapotban nem támogatja feltétlenül a páros motorozást.
Összegzésként elmondható, hogy a Hondának sikerült egy olyan motort gyártani, ami tovább viszi a Hornet hagyományokat a modern kor követelményeinek figyelembe vételével, és ami a legfontosabb: verhetetlen áron!
Szöveg és kép: Buny