Hepco & Becker újdonságok Honda Dax és ADV 350 típusokhoz

A túra felszereléseiről híres német kiegészítő gyártó cég fejlesztési részlege néhány hasznos dologgal bővítette kínálatát a népszerű Honda Dax és ADV350 típusokhoz. A Dax visszatérése, és a tavaly bemutatkozó ADV350 sikere után nem maradhatott ki a katalógusból ez a két modell sem.

Ha valaki azt mondja Dax, akkor csak egy Hondára lehet gondolni, hiszen évtizedes siker szériát tudhat maga mögött a visszatérő motor, immár 125-ös változatban.

Honda Dax – Hepco & Becker


A retro őrületet meglovagolva került újra a boltokba a felújított motor, és a Hepco & Becker-nél úgy gondolták itt az idő, hogy a csarnok közepére állítsák, és elkezdjék felöltöztetni. A motor elején kezdték, és adtak hozzá egy stílusos lámpavédő rácsot, amivel kiemelték a karakterét.

Honda Dax – Hepco & Becker

Aztán folytatták egy krómozott csomagtartóval előre és hátra, és illesztettek hozzájuk egy-egy táskát. A motor bal oldalára hátulra került egy C-Bow tartó, hogy oldaltáskával is lehessen bővíteni a rakodó teret. Ha mindez nem lenne elég a tulajdonosoknak, akkor az első sárvédőt körül ölelő króm kiegészítőt is vehet a motorjához.

Honda Dax – Hepco & Becker

Az újjászületés után ezekkel az alkatrészekkel mutatós és feltűnő lett a régi-új kedvenc.
A Honda másik tavaly megjelent újdonsága, a nagy robogók közé sorolható ADV350 is egy rövid ideig vendégeskedett a Hepco & Becker fejlesztő részlegén.

Honda Dax – Hepco & Becker

A csomagtér bővítésére a legkézenfekvőbb megoldás a hátsó doboz felszerelése, ehhez Alu- vagy Easyrack tartót illesztettek a robogó hátsó részéhez, erre aztán a kínálatban szereplő 40 -től 55 literig terjedő felső dobozok közül mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbbet.

Honda AD350 – Hepco & Becker

Ha valaki mégsem szeretne dobozt rögzíteni hátra, annak természetesen tudnak ajánlani táskát, amihez Minirack tartót ajánlanak. Ehhez már csak egy Lock-it rendszerű rögzítő kell, és az ilyen táskák pillanatok alatt fel- illetve levehetők a motorról.

Honda AD350 – Hepco & Becker

A védelem szintjén is gondolkodtak, és elkészült a markolat védő hozzá. A biztonságos leállításról az oldal állvány szélesítés gondoskodik, elvégre az ADV egy kaland robogó. A robogó megjelenéséhez elengedhetetlennek éreztek egy bukócsövet, amit fekete porfestéssel felületkezeltek.

Honda AD350 – Hepco & Becker

A gyári felső dobozra egy plusz csomagtartót is készítettek, hogy a szállítási kapacitás ezáltal is növekedjen.

Szöveg: Buny

Kép: Hepco & Becker

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes